2005. november 19., szombat Magam magam Egy nap, egy átlagos hétvége. Semmi különös. Család, vendégek, ilyesmi. Kispolgárosodunk? Vagy ez az élet? Mindenestre: boldog békeévek. ezt Konrad [20:00]-kor írta

2005. október 23., vasárnap Az ünnepekrõl Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülrõl és kívülrõl. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betûkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nõk, válogatott étkek, vérpezsdítõ és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsõbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betûs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre. Márai Füves könyvéből... ezt Konrad [18:10]-kor írta

2005. október 19., szerda A neveletlenek akartak nevelni. Most én nevelem őket. Ne félj. Élj. ezt Konrad [0:33]-kor írta

2005. október 1., szombat Mondják, lépjek a tömeggel. Mondják, fogadjam el a normákat. Mondják. Amikor lépni kell, akkor az egóm lép, és mondhatnak bármit. Mondják, nem vagyok tisztességes. Mondják, becsaptam embereket. Mondják, mást vártak tőlem. Van ilyen. Így jártak. Megítélnek, mert nekik az kell, hogy leplezzék saját hibáikat. Megítélnek, és ezzel magukat ítélik el. Állj fel. Emeld fel fejed, nézz a Napba, és kacagj. Ha karod kitárod és befogadod az életet, nem lesz, aki lehúzzon és megállítson. Legbelül tisztán állok saját képem tükre előtt. Megállok, hátranézek, és nem bánok semmit. Akkor most lépjünk tovább. ezt Konrad [0:52]-kor írta

2005. szeptember 30., péntek az ég kékje a fű zöldje egy virág illata mind, mind élnek bennem is ezt Konrad [20:32]-kor írta

2005. augusztus 31., szerda Loptam időt! Na nem vagyok szürke öltönyös emberke a Momo-ból, de azért loptam. Remélem, ez a blogomon is meg fog látszódni. ezt Konrad [13:10]-kor írta

2005. június 15., szerda Egy dolog eldőlni látszik: a kultúra áru. És ennek a megállapításához nem kellett nagy szimpóziumokat rendezni, no meg nem kellett oldalakat teleírni mindenféle újságokban: elég volt az, hogy József Attila és Örkény István örökösei levetették a netről a free anyagokat. Ennyi. A többi néma csend. (Copyright by Shakespeare - ha WS örökösei vagy a fordító örökösei ezért pénzt kérnek, akkor tegyék - a kicsinyesség nem ismer határokat.) ezt Konrad [22:46]-kor írta

2005. május 31., kedd Középen Nem vagyok jó. Nem vagyok rossz. Maradok. ezt Konrad [12:15]-kor írta

2005. április 17., vasárnap in memorian T.E. 1975-2005 ezt Konrad [1:49]-kor írta

2005. március 28., hétfő Kell írni, mert írni jó. Kell olvasni, mert olvasni jó. Kellenek a versek. Mert az jó. Túlélünk és túlélnek. Reggel, délben, este. Este. Reggel. Délben. Délben? Reggel? Este? Már nem tudom, és nem is tudhatom. Talán széthasad a tudatom. Tudatom. ezt Konrad [0:09]-kor írta

2005. február 28., hétfő www.hobo.hu - mert érdemes Hobó nagyon régóta fontos nekem. Kb. a 40. születésnapját ünnepelhette, amikor kezdtem megszeretni a zenéjét, azóta láttam, hallottam, beszélgettem vele és tisztelem azért, ami ő. Hobó most volt 60 éves.   József Attila, te őrült verselő, aki elsősorban volt ember és csak azután minden más, te, aki fiatalon elmentél, mert nem volt miért maradnod, olyan valaki, aki sem akkor sem most nem találod a helyed. Zászló voltál másoknak és csend is voltál - de nem azoknak a másoknak. Hozzád lehetett és lehet fordulni, fiatalon lettél bölcs és bölcsen lettél szókimondó. De ma is dünnyöghetnél mesét, ma is volna miről írnod. Talán dühödt antiglobalista lennél? Vagy internacionalista szabadságvágyó? Talán követnéd a keleti filozófiákat, és megmentenének magadtól? Vajon miről írnál most a rakodópart alsó kövén? Tudod, Attila, ma is fecseg a felszín, és a mély hallgatása sem múlt el. Persze, ha ma élnél... De nem élsz. Lassan 100 éve születtél - kimondani is sok, hiszen itt vagy velünk, nézed az egyetemistákat a Dugó téren és még sok más helyen, és itt élsz velünk - de hallgatsz. Újat már nem mondassz, csak a régi verseid mondanak nekünk újat és újat. De férfiak leszünk. Mert nekünk ez maradt utánad.   ezt Konrad [1:55]-kor írta

2005. január 10., hétfő Mozgalmas évvege, kevés idő, nulla ráérés. Ez lett blogom időszaki veszte. Talán már közel a tavasz és a visszatérés. Talán. ezt Konrad [0:41]-kor írta

2004. december 16., csütörtök Csönd. Az nagy úr. ezt Konrad [16:29]-kor írta

2004. augusztus 4., szerda sziget Már csak csendesen nézik a tévét Ahol ragyog egy másik világ És ők nem kérik senkin se számon Az elrabolt évek sorát Pedig semmiért vesztek el álmok Mint a zálogban hagyott ruhák Hm, volt egy tánc Volt egy tánc, volt egy tánc S néha elhitték, lesz folytatás ezt Konrad [23:39]-kor írta   újabb Egy folyam az egész. Massza. Hömpölyög, körülvesz, magával ragad, elenged, újra felkap. Élek. Fények. Nézek. Néznek. ezt Konrad [23:35]-kor írta

2004. július 26., hétfő történések Nem, soha nem a nappalokkal van baj. Az ember a nappalokat végigéli, csinálja, van mozgás, van fény és van élet. Az éjszakák azok, amelyek benyomulnak a mindennapi lét paranoid tapasztalásába és erőnek erejével visszarángatnak az álmok és látomások világába. Nem szabadulhatok, nem menekülhetek, itt tart és nem ereszt. Én vagyok az, aki megmenthetném magamat, vagy kell keresnem mást? Ezt még nem tudhatom. Még azt sem tudom, mikor fogok látni valamit, nem tudom, lefekhetek-e. Robbanásszerűen törnek rám az emlékek. ELőször csak halvány képek, majd egy-egy egész nap, végül az érzések is megérkeznek. Olyan fájdalmas, olyan üres itt belül ilyenkor. Pedig nem is az én emlékeim! Én itt nem is jártam! Vagy ez most egy másik életem volt vagy lesz? Amit most látok, azok arcok. Érdekes és ismeretlen arcok, mégis, bár most látom először, tudom a nevüket. Az ott jobbra egy bizonyos Altrio, mellette Kedrit, és jönnek sorban: Lotka, Nime, Kilat, Setnyk. De kik ők? Miért tudom, hogy most valamit mondanom kell nekik? Felemelem a bal kezem, érzem, szorítok egy botot. A jelek rajta szinte égetnek. Megrázom, és megszólalok: ... Felriadtam. Valaki halkan becsukta az ajtót. Keresnek... Mit tudhatok? ezt Konrad [13:39]-kor írta

2004. július 21., szerda belülről fakad Felsejlik előttem egy hatalmas sivatag széle, ahol a homok és a nap vívják örökös harcukat a sziklával. Valahol a homok és a kő határán, ahol a lenyugvó nap melege még hosszan megmarad, néhány sátor. Messziről csak nagyobb szikláknak tűnnek, de közelről is sivataglakónak kell lenni, hogy észrevegye az utazó. De utazót nem sokat láthatok errefelé. A sátor körül sem mozdul más, csak a sziklák felől fújó szél megkavarta homok. Csend van és nyugalom. De a nap utolsó sugarai mintha csak növelnék azt a feszültséget, ami napok óta körbeveszi a látomásom. Várom, hogy történjen valami, várom, hogy mutassa meg magát az, aki üzenne nekem a képekkel. Sokáig azt hittem, a látomások azért vannak, hogy segítsenek, és a létük egy különleges világ, amelyből csak nekem van részem. Azóta, hogy az első képeket megimertem évek teltek el. Tudom, a látomások nem segítenek, és bár lehet, különleges vagyok, de ezt a különlegességet inkább adnám fel a hétköznapok kedvéért. Mára belefáradtam abba, hogy a homályos utalások kis darabokban tárják elém a jövőt, de a darabok nem illeszkednek, és sokszor kiütik a jelent is a kezemből. Kell, kell egy napló, ami végivihet a látomásokon, amit más is olvashat, és talán össze tudja rakni a darabokat. Kell, hogy lásson más is olyat, amit valamiért nekem mutatnak meg. ezt Konrad [0:58]-kor írta   idézetek tőlem nekem - idézgetek Szerény szomorúság világít a kacagó napfény hevítette tájon át. Ez már és ez még nem az, ahol élt. Szereti a múltat és várja a jövőt. Ez már és ez még nem az, amitől tulcsordul a szív. És mégis a jelen az, amitől a szív a jövőben majd a múltat követeli. Ebből él és ez élteti. A jövő képes arra, amire a jelen nem: a mostot széppé tenni. A magány és a tömeg nem zárja ki egymást. Egy nagyvárosban egyedül lenni épp annyira könnyű, mint szárnyalni a levegőben, de egy nagyvárosban magányosnak lenni nem nehezebb, mint a halnak a vízben. Mert lehet élni a tömegben egyedül. Ezt hiszi és ezt érzi. Változik a világ. Egy Elanor, egy Elendil, egy új élet, és mégegy, és mások is. Már más a fontos és más a mélység: talán elhisszük és talán megérjük, hogy megérteni és megélni nem ugyanaz. Változik a világ. Talán lassan megnyugszik, és most hiszi, megtalálta a kikötőt. De lépni kell, mert az önmaga által élt élet a változás maga. ezt Konrad [0:38]-kor írta

2004. július 2., péntek AB HBB Tegyük le fegyvereinket ! Védtelenségünk legyen büszkeségünk ! Régi lovagok esküje a porba hullott. Ez már nem a hõsök kora, sem a bolondoké ! Nézzünk egymásra ! Ne hajtsuk le fejünket ! Ilyenek vagyunk, látod, nem is olyan szörnyű. Mi nemcsak a szavakból értünk, És elmondhatjuk : NEM MI VÁLASZTOTTUNK ROSSZUL ! ezt Konrad [12:47]-kor írta